Veszíthet Orbán Viktor, de még ellenzékből is folytathatja a szabadságharcot

2021. október 29.
A Magyar Hang interjúja Körösényi Andrással (nyomtatott sajtó)

Feszült időszak várható tavasszal, ha az ellenzék nyeri a parlamenti választást – mondta Körösényi András, a Politikatudományi Intézet kutatóprofesszora, aki szerint Orbán Viktor akár ellenzékből is folytathatja az ellenségképző retorikát. Úgy vélte, az előválasztás során nem a liberális demokrácia önképének megfelelő közpolitikai ígéretek vagy programok versenyeztek egymással, hanem a vezérdemokráciát idéző imidzsek.

A tavaly megjelent Orbán-rezsim című könyvükben a hazai berendezkedést plebiszciter vezérdemokráciaként írják le, amelynek egyik fontos jellemzője, hogy bizonyos időközönként demokratikus választást tartanak. (A fogalom jelentéséről keretes írásunkban olvashat.) Sokan ugyanakkor úgy vélik, az Orbán-kormányt nem lehet leváltani szavazással. Ön szerint tavasszal lesz erre valódi lehetőség?

– Annak alapján, ahogyan az Orbán-kormány mostanáig működött, szerintem igen. A karizmatikus vezetőnek – ezáltal pedig az egész politikai rezsimnek – a választás adja a legitimitását, éppen ezért a miniszterelnök mindig törekedett arra, hogy népszerű maradjon és kellő tömegtámogatást szerezzen. Az ellenzék győzelmének elvi lehetőségét mutatják azok az elmúlt hetekben-hónapokban hozott intézkedések is, amelyekkel bebiztosították a kormánypárti kádereket bizonyos kulcspozíciókban. Mindez nincs ellentmondásban azzal, amit sokan és régóta helyesen hangsúlyoznak, miszerint 2014 óta a pártok nem egyenlő feltételekkel indulnak a választási versenyben. A Fidesz törvényhozási eszközökkel, a közmédia feletti kontrollal, a sajtó befolyásolásával előnyösebb helyzetbe hozza saját magát. A választási verseny tehát nem egyenlő, de létezik, és a centrális erőtér megszűnésével nyitottabbá vált.

...