Vékony jégen az Orbán-rendszer

2020. szeptember 29.
Lakner Zoltán cikke a Jelenben

Körösényi András, Illés Gábor és Metz Rudolf kutatási eredményeit idézi a Jelen hetilap.

"Néhány évvel ezelőtt Körösényi András és Illés Gábor politológusok Orbán Viktor és Bajnai Gordon válságkezelési politikáját hasonlították össze. A gazdasági válságot illetően arra jutottak, hogy Bajnai kifejezetten az általánosan elfogadott „paradigmán” belül igyekezett tartani az országot: a pénzügyi világ által elvárt módon, annak előírásaihoz igazodva kívánta normalizálni a gazdaság helyzetét, és azzal összefüggésben az állami működés sok egyéb más területét. Ezzel szemben Orbán mint amolyan „ezermester” lépett fel, aki maga igyekezett (át)alakítani a szabályokat, és különböző válságkezelő eszközöket kevert össze kreatívan, egyúttal saját hatalmi céljainak megfelelő módon. (...) Metz Rudolf politológus ír arról nemrég megjelent könyvében – melynek címe: A politikai vezetés három arca –, hogy ezt a szituációt Orbán átértelmezte, dramatizálta, továbbá kijelölte az ellenséget és képes volt mindezt a saját politikai közössége identitásépítésére használni. Összevetve Angela Merkel akkori lépéseivel, amelyek Metz Rudolf értékelése szerint a morális és a pragmatikus vezető ideáljának sajátos ötvözetét tárják elénk, a vezérdemokráciát megtestesítő Orbán a keresztény Európa és a muszlim migránshadsereg, a biztonságos élet és a folytonos terrorveszély, a megszokott élet fenntartása és az idegen életmódok ellentéteként értelmezte át a helyzetet."