Nem a járvány fogja elhozni a NER végét

2020. október 8.
Interjú Kovách Imrével a Klubrádióban

Kovách Imre szociológus volt a Bonyolult dolgok vendége, téma pedig, hogy miért nem akar gyengülni a jelenlegi rezsim a magyar politikai életben, illetve hogy mi lehet az egyetlen kiút.

Amíg a politikailag cselekvőképes társadalmi csoportoknak anyagi érdekük fűződik a rendszer fenntartásához, addig biztosan nem törik meg a NER hatalma – egyebek mellett erről beszélgettünk Kovách Imre szociológussal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezetőjével.

A beszélgetés apropóját a NER születésének 10. évfordulója mellett az is adta, hogy egyre többen vannak, akik a rendszer bukását várják a jelenlegi Covid-járványtól és az ezzel járó gazdasági válságtól. Kovách Imre szerint egy járható út van: értékek és normák mentén újratervezni a politikát, és ezt a munkát nem spórolhatják meg a jelenlegi kormánnyal szemben álló erők.

Ha az emberek tudják, hogy mire szavaznak, ha alternatívát kapnak, akkor lehet változás. Az "Orbán, takarodj!" ehhez kevés.