A Mobilitás Kutatási Centrumról

Az amerikai álom azt a reményt fejezi ki, hogy a kedvezőtlen körülmények közé születőknek is megvan a lehetőségük arra, hogy saját erőfeszítéseik révén a társadalmi létrán felkapaszkodjanak. Ha a társadalmi egyenlőtlenségek nagyok is, az esélyek egyenlősége lehetővé teszi, hogy aki ma alul van, az holnapra fölemelkedjen, és fordítva. Az újabb nemzetközi eredmények ennek az álomnak a szertefoszlásáról tanúskodnak.

2018-ban indult el az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetésével a Mobilitás Kutatási Centrum, amely több partnerrel (MTA KRTK, Debreceni Egyetem BTK Politikatudományi és Szociológiai Intézete, ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszéke) együttműködve arra vállalkozott, hogy átfogó képet nyújtson a magyar társadalom mobilitási folyamatairól.

E vizsgálatra annál is inkább szükség van, mivel a területen folyó nemzetközi kutatások rámutattak, hogy az egyenlőtlenségek globális növekedése a társadalmi mobilitás csökkenésével járt együtt. Magyarországon e vizsgálatnak különös jelentőséget ad, hogy a társadalmi mobilitás legutóbbi vizsgálatai szerint a magyar társadalom nemzetközi összehasonlításban a legzártabb társadalmak közé tartozik (Eurofound és OECD kutatások). Ennek érdekében partnereinkkel egy olyan kutatási designt dolgoztunk ki, amely egyfelől a mobilitás különböző – területi, munkaerőpiaci, iskolai, lakás – megjelenési módjait figyelme véve igyekszik átfogó képet nyújtani a magyar társadalom mobilitási folyamatairól. Másfelől, korábbi kutatásaink eredményeire építve, azt vizsgáljuk, hogy e folyamatok mennyiben járulnak hozzá a társadalom integrációjához, illetve milyen dezintegrációs folyamatokat indíthatnak be. Többek között a következő kérdésekre keressük a választ:

  • Milyen esélye van egy szegény családba születő gyermeknek, arra hogy szorgalma, illetve tehetsége révén előrejusson?
  • A különböző családok milyen oktatási-képzési stratégiákat alakítanak ki gyermekeik számára?
  • Életünk különböző területein (család, barátok, munkahely, civil társadalmi illetve politikai részvételünk) keresztül hogyan kapcsolódunk a körülöttünk élő többi emberhez, társadalmi csoporthoz?
  • A belföldi, illetve nemzetközi migráció miként függ össze az egyének társadalmi pozíciójának változásával?
  • A lakás(im)mobilitás mennyiben gátja, illetve mennyiben teremt lehetőséget a területi, illetve társadalmi mobilitásra?
  • A társadalom mobilitási folyamatai milyen integrációs, illetve dezintegrációs folyamatokkal kapcsolódnak össze?
  • Milyen szakpolitikák lehetnek sikeresek a társadalmi mobilitás, illetve társadalmi integráció elősegítésében?

A kutatás első, adatgyűjtési szakasza decemberben zárult le. Jelenleg az eredmények értékelése zajlik, amelyeket az év második felében több publikációban közlünk.

A kutatás az MTA Kiválósági Együttműködési Programja keretében valósul meg Kovách Imre vezetésével.