2021. július 11.
Valuch Tibor a Népszava cikkében
Egykori rabszolgatartók és a fehér felsőbbrendűséget hirdetők szobrát távolítják el a Capitolium épületéből az Egyesült Államokban – demokrata és republikánus szavazatokkal. Ettől az amerikai történelem nem változik meg, a szobrok ezután is mementóként figyelmeztetnek – valahol máshol – az egyik legrégebbi demokrácia történelmének sötét korszakaira. De mi a gond akkor az Orbán-kormány szoboráthelyezéseivel (lásd: Nagy Imre mártír miniszterelnök elpaterolása és a Horthy által avatott Nemzeti Vértanúk Emlékművének visszaállítása), vagy éppen szoborállítási szokásaival (Megszállási emlékmű a Szabadság téren)? A történelem átírása a gond. Nem kicsit, nagyon.
Valuch Tibor történész, egyetemi tanár szerint a történelem nem hajlítható a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint. Persze, próbálkozni lehet. Azokban a társadalmakban, ahol a demokratikus hagyományok és jogállami keretek kevésbé stabil lábakon állnak, ott a központi politikai szándékoknak megfelelő múltátértékelés mindig az aktuálpolitikai küzdelem része. „A történelem átértelmezése megerősítheti a saját identitást, az adott párt támogató választói bázisát azzal, hogy leegyszerűsített, átideologizált, könnyen befogadható, leegyszerűsítő múltképet alakít ki – például azzal, hogy az egyik fél állandóan olyan vesztes, aki elsősorban áldozat – utal a hazai gyakorlatra a történész. – Ezzel lehet harci kedvet erősíteni: mi nem vesztesek vagyunk, hanem a körülmények miatt váltunk a kiszámíthatatlan nagyhatalmi szándékok áldozatává. Ezt láttuk a tavalyi Trianon-év emlékezetpolitikai megnyilvánulásaiban, amelyek nem a realitást nézték – miszerint a társadalom vezető csoportjai a késő dualizmusban súlyos hibákat követtek el a kisebbségekkel, nemzetiségekkel szemben, és megcsontosodott nemzeti elfogultsággal álltak számos kérdéshez –, hanem a nagyhatalmak és a nemzetiségek összeesküvését hangsúlyozták. De a történelem nem így működik.