Hogyan változik a magyar lakosság jogismerete?

Gajduschek György (MTA TK jogtudományi Intézet) cikke
2019. május 20.

A kutatás azt elemzi, hogy milyen mértékben ismeri a hazai felnőtt lakosság az alapvető jogintézményeket. A vizsgálathoz kiindulópontot egy 1965-ben, adatfelvételünk előtt pontosan fél évszázaddal, az Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében végzett kutatás szolgáltatta. Az ott alkalmazott nagyszámú kérdés közül tettünk fel többet, ami biztosította a pontos összevethetőséget. Összesen 6–6 büntetőjogi (pl. mit tekintünk bűncselekménynek s mit nem), magánjogi (pl. hiteles-e a végrendelet, ha nem írta alá tanú), alkotmányjogi (pl. hány évre választják az önkormányzati képviselőket) és három eljárásjogi szabály (pl. kötelező-e ügyvéd részvétele a perben) ismeretét vizsgáltuk.

Az 1965-ös kutatás elemezte az akkor viszonylag új, a „szocialista joghoz” köthető jogintézmények (pl. nyugati valuta birtoklása mint bűncselekmény) ismertségét is. Szerencsére hasonlók mai jogrendszerünkben nincsenek. Ehelyett, viszonylagosan új normákként, az Európai Unióhoz kapcsolódó egyes jogszabályok ismertségét teszteltük.    

A kutatás elsődleges eredménye azt mutatja, hogy az ismeretszint érzékelhetően növekedett. Alaposabb elemzés azonban kimutatja, hogy e mögött nem a jogtudatosság, a jog iránti érdeklődés szintjének általános pozitív változása áll, hanem a társadalom növekvő iskolázottsági szintjének tudható be. Modellszámításaink azt bizonyítják, hogy az iskolai végzettségi adatok 1965-ös megoszlása mellett a mai jogismeret alig térne el a fél évszázaddal korábbitól. Ez megegyezik a nemzetközi szakirodalomban is leírt ténnyel: az iskolázottság és a jogismeret között különösen szoros, pozitív összefüggés van. Egy másik jelentős változás a nemek közötti eltérés megszűnése. A hatvanas években a nők jelentős része háztartásbeli volt, nagyrészt elzárva a társadalmi kommunikációtól, hiszen például a rádió is csak ekkor kezd általánossá válni a falusi háztartásokban is. Ez indokolhatta, hogy ekkor a nők jogismerete szignifikánsan alacsonyabb volt. A különbség mára eltűnt, sőt a nők enyhén előnybe is kerültek, bizonyára annak is betudhatóan, hogy a nők iskolázottság tekintetében is kezdenek a férfiak fölé kerekedni. 

Az egyes jogterületeket vizsgálva azt találtuk, hogy a legtöbb esetben a jogterületek relatív ismerete hasonló mintázatot mutat, mint fél évszázada. A polgári és büntetőjogi ismeretek szintje például közel azonos; 61% körüli volt kutatásunkban. Az európai uniós jog ismeretének szintje viszont jóval alacsonyabb, 42%, ami következhet e jogterület és jogintézményeinek újdonságából, de részben abból is, hogy az állampolgárok távolinak érzik – még ha nem is feltétlenül helyesen – az EU-t és jogát.  A közjog, elsősorban az alkotmányjog területén viszont kimagaslóan magas, 85%-os tudásszintet, ezzel pedig nagyon határozott ismeretszint növekedést mértünk. Ezt elsősorban annak tudjuk be, hogy – éles ellentétben a szocializmus időszakával, különösen a rendszerváltást követő időkben – az emberek lehetőséget láttak a közügyekben való részvételre, és ez együtt járt az ehhez kapcsolódó jogintézmények megismerésével is.

Kapcsolódó publikációk:

Jakab, András – Gajduschek, György (2018) Jogállamiság, jogtudat, normakövetés. In Kolosi, Tamás – Tóth, István György (szerk.) Társadalmi Riport 2018. Budapest: TÁRKI,  397–413. 17p.

Gajduschek, György (2018) A jogtudat és a jogi kultúra hatása a magyar jogrendszerre. In H. Szilágyi István (szerk.) Jogtudat-kutatások Magyarországon 1967–2017. Budapest: Pázmány Press, 145–169, 25 p.    

Gajduschek, György (2018) A jogismeret változása az elmúlt közel fél évszázadban. In H. Szilágyi István (szerk.) Jogtudat-kutatások Magyarországon 1967–2017. Budapest, Magyarország: Pázmány Press, 173–220, 25 p.   

Gajduschek, György – Fekete, Balázs (2015)  A jogismeretet befolyásoló társadalmi tényezők elemzése. PRO FUTURO - A JÖVŐ NEMZEDÉKEK JOGA, 5: 2, 71–95, 25 p. 

Gajduschek, György – Fekete, Balázs (2015) Changes in the Knowledge about the Law in Hungary in the past half-century. SOCIOLOGIJA 57: 4, Paper: 636.