Ha Putyin Magyarországra jönne, a nemzetközi jog megsértése lenne nem letartóztatni

2023. március 24.
Hoffmann Tamás a Telexnek nyilatkozott

Nem fedi teljesen a valóságot, hogy Magyarország figyelmen kívül hagyhatná a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsát, ha Vlagyimir Putyin az ország területére lépne, az ugyanis vállalt nemzetközi kötelezettsége megszegésének lenne tekinthető. Kétségtelen azonban, hogy 22 évvel az ICC joghatóságát elismerő Római Statútum aláírása és parlamenti ratifikálása után kormányokon átívelően elmaradt a szerződés kihirdetése. Hoffmann Tamás nemzetközi jogász szerint az EU-ban egyedülálló, nehezen megmagyarázható helyzet ellenére is érvényt kellene szerezni az elfogatóparancsnak. A kormány azonban itt is azzal a kettősséggel fogalmaz, ahogyan az ukrajnai háborút érintő ügyekben szinte mindig.

Bár Gulyás Gergely a kormányinfón a Telex kérdésére azt állította, hogy ha Vlagyimir Putyin orosz elnök Magyarországra látogatna, akkor a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által kiadott elfogatóparancs ellenére magyar területen nem lehetne letartóztatni, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem fogalmazott pontosan. Hoffmann Tamás, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének kutatója, a Corvinus Egyetem oktatója szerint Magyarország csak nemzetközi kötelezettségének megsértésével tehetné meg, hogy figyelmen kívül hagyja az ICC döntését.