Bátraké a szabadság

2019. február 18.​
Kerényi Szabina írása

Az elmúlt három évben az MTA TK Szociológiai Intézetének néhány kutatója további 12 európai intézmény partnereként részt vett a Gyűjtemények hálózata – Kulturális ellenállás és ellenkultúra. Az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban (angolul: COURAGE – Understanding the Cultural Heritage of Dissent in the Former Socialist Countries) nevű Horizont 2020-as projektben. A kutatás azt tárta fel, hogy milyen tárgyi emlékei maradtak a kulturális ellenállásnak az államszocialista időszakban a különböző országokban, térségekben, kik voltak az ellenállók, és – az elnyomás mértékétől és módjától is függően – milyen stratégiákat dolgoztak ki a túlélésre még úgy is, ha ez nem feltétlenül jelentette az ő személyes, fizikai életben maradásukat. A már jobban ismert politikai ellenzékiségen túl így ismerhettük meg például azt a kissé groteszk babát, amely többek között II. János Pál pápának címzett leveleket csempészett ki a román határon, vagy éppen a moldáviai cukorgyári munkás saját kezűleg gyártott zászlaját, melyet titokban, az éj leple alatt készített, de így szerezhettünk tudomást a titkos belenei munkatáborról Bulgáriában, a katonai szolgálatmegtagadó mozgalmakkal, vagy éppen így bukkanhattunk rá a párhuzamokra a magyarországi, bulgáriai, horvát és a lett környezetvédő mozgalmak között. A példákat nagyon hosszan lehetne sorolni, hiszen pusztán gyűjteményből több, mint 500 található a projekt egyik fő eredményeként létrejött adatbázisban, a Registry-ben, ahol a történeti háttéren túl bemutatjuk a fontosabb személyeket, eseményeket, és a gyűjtemények fontosabb, érdekesebb darabjait is, mindezt angolul és az adott gyűjtemény nemzeti nyelvén is, a linked data módszerével, amellyel strukturáltan jelenítjük meg a gyűjteményeket, a történetüket, a fontos szereplőket és az érdekes darabokat.


Megemlékezés Romas Kalanta litván diákra, aki felgyújtotta magát tiltakozásul a szovjet elnyomás ellen (KGB-ügynök felvétele), Kaunas

A projekt azonban nem pusztán informatikai, történet- és társadalomtudományi szempontból különleges, hanem azért is, mert hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kutatási eredmények elérhetők és használhatók legyenek a szélesebb közönség számára is. A 65 szerzőt felvonultató, a kulturális ellenállás kérdését, annak kutathatóságát sokféle szempontból vizsgáló, országonként külön esettanulmányokat is tartalmazó, és elektronikusan ingyenesen hozzáférhető nemzetközi tanulmánykötet mellett olyan eredményeket is fel tud mutatni a projekt, amelyek nem pusztán a tudományos közeget célozzák meg. Oktatási szakértőkkel együttműködésben oktatócsomagokat dolgoztunk ki, amelyek segédanyagokat tartalmaznak mind az egyetemek, mind a középiskolai számára, és különböző témaköröket, megközelítéseket, interaktív online játékokat, és nem utolsósorban válogatott szakirodalmat ajánlanak fel a kulturális ellenállás időszakáról. Az MTA TK vezetésével és koordinálásával valósítottuk meg a Kockázati tényezők című nemzetközi vándorkiállítást, amely művészeti eszközökkel dolgozza fel a kulturális ellenállás történetét, és fotók mellett eredeti tárgyakat, könyveket, szórólapokat, interjúkat, lemezborítókat is kiállított, és többek között betekintést nyújtottunk a bakonyi indiánok szerepébe is az elnyomással szembeni küzdelemben. Mindezek mellett egy telefonra letölthető séta-applikációt dolgoztunk ki több európai városra is, a témát feldolgozó szabadulószobában pedig egy interaktív logikai játékban az ellenállás témáját egy bűntényen keresztül bogozhatják ki a vállalkozó szellemű csapatok. A kivételesen sokrétű projektről és a hároméves munka eredményeiről a Euronews készített filmet, amelyet világszerte 12 helyi nyelven mutattak be a csatorna híradóiban. 


Blokád a Dunán, tiltakozás az ipari szennyezés ellen, Rusze, Bulgária