A vörösiszap-katasztrófa az egyik közösséget szétzilálta, a másikat megerősítette

2020. október 2.
A hvg.hu cikke

Magyarországon első alkalommal került sor egy ipari-természeti katasztrófa hosszú távú hatásainak komplex kutatására. Pszichológus, kommunikációkutató, lelkipásztor és szociológusok bevonásával vizsgálták meg, hogy tíz évvel a vörösiszapömlés után milyen állapotban van a három érintett település, Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely lakossága. A kutatás a koronavírus-járvány hosszútávú kezelésére vonatkozóan is fontos következtetéseket tartogat.

Nem árt, ha egy ilyen mértékű ipari-természeti katasztrófa következményeivel a tudomány is foglalkozik; ennek megfelelően végezte el 2013-ban Bartal Anna Mária szociálpolitikus-szociológus, valamint Ferencz Zoltán szociológus és közgazdász a vörösiszap-ömlés első társadalmi hatásvizsgálatát.

Most pedig, tíz évvel a tragédia után, ismét felvették a fonalat, hogy megnézzék: az eltelt időben milyen társadalmi, egészségügyi, pszichés, kommunikációs és közösségi változások történtek a Devecseri járásban.

Munkájukat egy kutatócsoport segítette: a Vörösiszap-kutatás 2020 nevű projektben részt vett még Fodor János plébános, Sarlós Gábor kommunikációkutató és V. Komlósi Annamária egészségfejlesztő szakpszichológus, pszichológus. 2013-ban Bartal és Ferencz összesen 360 érintett embert kérdezett meg, idén pedig – a koronavírus-járvány első hullámának idején, majd augusztusban – a korábbi személyek közül 339 emberrel sikerült ismét felvenniük a kapcsolatot. A megkérdezettek átlagéletkora 60 év volt, de online kérdőívekkel a fiatalabb, 18-35 éves korcsoportot is elérték.

2020. október 3. Magyar Nemzet online
„Nem tudtuk elképzelni, hogy milyen ez, és amikor láttuk, az mindent felülmúlt”

2020. október 2. hirado.hu
Tíz éve zúdult rá három településre a vörösiszap

2020. október 2. Kossuth Rádió
Magyarországon első alkalommal végeztek olyan kutatást, amely egy ipari természeti katasztrófa hosszú távú hatásainak komplex forrásait vizsgálta

2020. október 2. veol.hu (stb.)
Tíz éve történt a devecseri vörösiszap-katasztrófa