2020. szeptember 25.
Metz Rudolf cikke a Qubiten

A 19. század elején valami végérvényesen megváltozott. A forradalmak és a radikális átalakulások korában egy új intézmény jelent meg: a vezetés. Noha a történelmet (és úgy általában a politikai eseményeket) gyakran írtuk és írjuk le mai napig nagy vezetők cselekedeteiként, először csak 1818-ban jelent meg az angol vezetés kifejezés (leadership) egy értelmező szótárban. Edmund S. Morgan történész úgy értelmezi mindezt, hogy „[a] »vezető« szó régi, de a »vezetés« olyan kifejezés, amelyet úgy tűnik senki sem érzett szükségesnek mindaddig, amíg az általa jelölt minőség a társadalmi felsőbbrendűség hozadéka maradt.”

Ezt a változást talán a legtisztábban a vezetés egy speciális formája, a vezénylés szimbolizálja, amelyet a mai napig a vezetés egyik legtisztább megnyilvánulásaként tartanak számon. Körülbelül 1820-ra vált általánossá, hogy a koncertmester helyett egy formális vezetői pozíciót elfoglaló karmester irányítsa a szimfonikus zenekart. Ennek egyik okát abban kereshetjük, hogy a zeneművek bonyolultabbá váltak (akárcsak a modern államok kormányzása), és a megfelelő minőségű előadást koncertről koncertre biztosítani kellett.